Hold utcai Vásárcsarnok története

1891 végén kezdődött a Hold utcai csarnok története. Eredendően a Széchényi-sétatérre tervezték a piacot, azonban a Hold utcában volt már vásár terület, így a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a megszokott piac területét javasolta a csarnok megépítéséhez, két telekre a Hold és a Vadász utca közé. A Hold utcai fedett piac, hivatalos nevén vásárcsarnok Cziegler Győző tervei alapján épült meg. Alapterülete 2110 m2, amely egy terebélyes alsószintre és az alsószintet körbeölelő galériára oszlik. Az alsószint a Hold és a Vadász utcát hivatott összekötni. A három hajós épületben 174 állandó és 80 időleges áruhelyen volt árusítás, a karzaton pedig további 140 kofa dolgozott. Mint a többi vásárcsarnok ez is rendkívül korszerű volt. - Hűtőkamrák, mérlegszobák, húsvizsgáló helyiség, mentő és rendőr szoba, valamint külön illemhelyiségek épültek a nők és a férfiak részére. Az ünnepélyes megnyitó 1897 februárjában történt. A piac bejáratai felett ma is látható a Hold utcai oldalon a kapu fölött a „BEJÁRÁS”, Vadász utcai oldalon pedig a „KIJÁRÁS” felirat. Erre azért volt szükség, hogy a csarnok középen lévő szélesebb úton a kocsik közlekedése megoldott legyen, mivel a hely szűkössége miatt, csak egy irányban történhetett a közlekedés. A piac neve folyamatosan változott az elmúlt 100 évben, megépülésekor Hold utcai Vásárcsarnokként nevezték, ezt követte a Gróg Klebesberg Kunó utcai, majd Hold utcai, majd Rosenberg házaspár utcai, míg a 90-es évek elejétől ismét Hold utcai Vásárcsarnokként hívják.

A piac a rendszerváltás után jelentős felújításon ment keresztül, a kopottas bódék lebontásra kerültek, az őstermelők asztalkái eltűntek, a töredezett aszfalt helyére járólapokat helyeztek, a galérián pedig üzleteket alakítottak ki. A piac, így euro-komforttá vált. A Hold utcai Vásárcsarnok most ismét hatalmas változásokon ment keresztül.

Nemcsak esztétikailag, de nevében is megújult, hiszen mostantól Belvárosi Piac néven végezhetjük a mindennapi bevásárlást és szervezhetjük meg találkozóinkat a kultikus helyszínre. Emellett megújult termékkínálattal, rengeteg színes és izgalmas programmal találkozhatunk, ha kilátogatunk a Belvárosi Piacra.

A felújításról:
​Felújítottuk a piac árusító helyeit, az alsó szinten teljesen kicseréltük a padlózatot, valamint vakvezető sávok is helyet kaptak a piacon. A bejáratoknál Braille írással készült térkép és információs táblák is segítik a gyengénlátók tájékozódását, emellett a Vadász utca felőli részén egy új akadálymentes mosdó és babapelenkázó is épült, amely a mozgássérültek és a kisgyermekes anyukák számára biztosít komfortosabb környezetet.

Megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a földszintről minden étterem és kiszolgáló egység a galériára költözhessen, a felső szinten pedig számos új üzletet alakítottunk ki, amelyek elsősorban étterem céljára készültek. Így a földszint megőrizheti klasszikus piaci funkcióját, hangulatát, és mint ahogy az számos európai városban szokás, a Belvárosi Piacon is a felső szinten kaptak helyet a melegkonyhás szolgáltatók.

A modernebb, tágasabb és európai fővároshoz méltó csarnok közepén két, egyenként 100 négyzetméteres termelői piacot alakítottunk ki, ahol összesen 50 termelő tudja egyszerre bemutatni termékeit. A műemlékvédelmi előírások figyelembevételével a felújítás során újrafestettük a vásárcsarnok pavilonjait is, amelyeket az eredeti, XIX. századi állapotukban őriztünk meg.

A Belvárosi Piac felvirágoztatásában a jövőben egyszerre szánunk majd szerepet a kultúrának és a hagyományok megőrzésének is. Az újragondolt profilú piac széles rétegek számára kínál majd élhető vásárló- és kultúraközvetítő teret, valamint elérhető gasztronómiai élményt.